Buona Sera, Mrs. Campbell

A FŐSZEREPBEN:

JÓ ESTÉT, MRS. CAMPBELL

FÉNYKÉPEZTE:

ÍRTA:

Mi történik m? Mi ez a felfordulás?

"Isten hozta újra itthon..."

Ez túlzás! Csak 5 hétig voltam távol.

Meghatóan kedvesek.

"...az amerikai légierő 293. századát."

Rosa! Rosa!

Mrs. Campbell! Hozta Isten!

- Von postám, Rosa? - Jobban van a nénikéje?

- Nem jött postám? - De igen.

- Számlák, reklámok... - Egy levél Amerikából.

- Amerikából nem jött levél? - De igen, három.

Három...

Hozd be a poggyászomat.

"Drága Carla, a kocka el van vetve."

"Türelmetlenül várom, hogy lássalak, és a mi drága Giánkat is."

"Szinte elhinni sem tudom, hogy van egy 18 éves lányom."

"Drágám! Elviselhetetlen izgalommal várom, hogy viszontlássalak,"

"és megismerjem az én drága kislányomat, Giát."

"Gyönyörű név, Gia!"

"Carla, kicsikém, hát nem csodálatos, hogy megismerhetem a lányunkat, Giát?"

"Fantasztikus, hogy nekem, Phil Newmannek egy olasz lányom van."

Mi baja? Mién ilyen szomorú?

Nincs tovább. Vége mindennek!

- Minek van vége? - Ennyi éven át nem tudta senki.

Nem is gyanította senki, még te sem.

És most mindennek vége. Mindent tudsz.

- Tábornok úr! - Mi ez a találkozó, tábornok úr?

A 293. repülőszázad nehéz harcot vívott egy San Forino nevű kisvárosért.

A fiúk nem költöttek évenkénti találkozóra. Inkább összegyűjtötték a pénzt,

és eljöttek feleségestől, gyerekestől, hogy egy kápolnát adjanak a varosnak.

Ezzel biztosítva, hogy emlékük örökre fennmaradjon.

Mit tehettem volna? Megszültem.

De hát három apától?!

Igen, három apától.

- Hogy létezhet ilyesmi? - Te nem itt éltél a háborúban.

Nem tudod, milyen volt az az utolsó nyár.

Akkor halt meg az apám.

Egyedül maradtam 16 évesen.

Egyre több katona érkezett az amerikai légi támaszpontra.

Ott már nem is volt hely. Magánházaknál szállásolták el őket.

2-3 embert minden házba.

Az én házam nagyon kicsi volt. Csak egy fért el benne.

Így csak egy embert küldtek.

Egy fiatal őrmestert, Waltert. Walter Bredockot.

Kedves volt, felénk, egy drága kisfiú.

Bill! Billy Baby!

Hogy vállasodsz itt alul!

Lehet, hogy nem is mind háj. Várj csak!

Te pénzeszsák!

Mi van veled, nős vagy? Hoztad a feleségedet?

Könyörögtem neki, rimánkodtam, de mégis eljött.

- Picim, ez itt Billy. - Helló, Mrs. Bredock.

Semmit sem változott a fiú. Épp olyan jókat nevet.

Igen, mint egy fakutya. Szünet nélkül.

Aranyos vagy. Nem aranyos?

Kedves, felénk volt. Egy hétig egyedül voltunk a kisházban.

Két magányos, ijedt gyerek.

Egymásba kapaszkodtunk. vigasztaltuk egymást.

Aztán mennie kellett a frontra.

És ott maradt egyedül az én szegény kis madárkám.

Másnapig. Amíg Philt be nem költöztették.

Ó, Phil Newman...

A vidám, felelőtlen Phil, akinek hosszú göndör haja a szemébe hullott, ha nevetett.

Szüntelenül tömöd magadba a csokoládét. Ki se látszik a szád alóla.

Phil, ezt a felét is töröld meg! Csinálj Így!

Mutasd magad, Brucy! Oké.

- Csupa csokoládé a zsebkendőd! - Mit csináljak? Kenjem vissza?

- Összekened a ruhádat. - Ne törődj vele, az én bajom.

Szívem, intézd el a vámot, én addig felhívom a szállodát, hogy tettek-e be pótágyat.

- Vidd magaddal Buddyt, ki kell mennie. - Mién nem ment ki a gépen?

Ment még az Azori-szigetek felett.

- Miért nem tud egyedül kimenni? - Ne légy rideg hozzá! Dadogni fog.

- Jó, menjünk! - Én is megyek. - Én is.

Persze, mindenki jön. Nagy családi pisilést rendezünk.

Utánam, fiúk! Irány a férfivécé.

Úgyszólván gyerekek voltunk.

Magányos, ijedt gyerekek.

Aztán elrepült ő is.

Attól féltem, megszakad a szívem.

Csak azért nem szakadt meg, mert jött Justine.

Justine?!

Igen. Pilóta volt, forró és fekete, mint egy nyári éjszaka.

- Megint rám tört a csuklás. - Kezdődik a derűs nyaralás.

- Engem okolsz emiatt is? - Dehogy, együtt érzek veled.

Legalább valamit érzel irántam.

Csak nem teszed fel megint a kedvenc lemezedet?

- Csak megyek telefonálni, hogy rendben van-e... - Ilyen sürgős?

...hogy a szobánk, amit megrendeltem, megvan-e. Ha megengeded.

Természetesen. Rendelj csak meg mindent, amihez kedved kerekedik.

- Nagyon kedves vagy. - Hívd fel a szállodát is egyúttal.

Ha te egyszer valamit a fejedbe veszel, drágám...

Az sose tartott vissza téged a piszkos kis ügyeidtől.

Kezdődik a derűs nyaralás.

Tiszt volt. Hadnagy és csodákat művelt.

Ennivalót hozott. Csokoládét, leveskonzervet.

Imádtam az amerikai levest!

Justine érdekes volt, izgalmas, de néha elfogta a szomorúság.

Akárcsak a többieket. Olyankor vigasztaltuk egymást.

Ennyi vigasztalás egy fiatal kislánynak!

Beléptek az életembe és eltűntek.

És 3 hét múlva rájöttem, hogy állapotos vagyok.

- Mamma Mia! - Fogtam magam és megírtam mindegyiknek, hogy mi újság.

Mindegyik válaszolt és mindegyik ugyanazt.

Ne félj semmit, drágám, mert én gondoskodom rólad.

Gondoskodtak is. Küldik a csekket azóta is minden hónapban.

Azóta is? 20 éven át minden hónapban kapott egy csekket?

20 éven át minden hónapban három csekket.

És azóta se ismeri a gyereke apját?

Dehogynem ismerem! Csak nem tudom, melyik az.

- Nicssak, Young hadnagy! - Őrülök, hogy látom!

Én is.

Épp a szállodát akarom felhívni.

Én is... Bocsánat...

Nem énem, sinora. A férje, a bátor Campbell kapitány, ő melyik volt?

Nem volt férjem. Nem volt semmiféle kapitány.

És a Campbell nevet honnan vette?

- A leveskonzervről. - Egy levesről nevezte el magát?

Igen, mert csak ezt az egy amerikai nevet tudtam.

És a Coca-Colát. Nem hívhattam magam Mrs. Coca-Colának.

Szóval mindent csak kitalált. A nevet, a férjet.

De a gyereket nem. Azt nem csak kitaláltam.

Az én kis Giámat. Miatta kellett a név, az apa, a tekintély.

Te nem ismered ezt a várost, hogy mindenki ujjal mutogatott rám.

Carla Soli, az amik cicája. Így hívtak.

Ezeknek valljam be, hogy gyerekem van, de férjem nincs?

És akármelyik lehet az apa a három közül?

Nem! Nem szóltam egy szót se.

Viszont úgy intéztem, hogy engem irigyeljen minden ostoba, kövér liba.

- Ne izgassa fel magát. - Most úrinő vagyok, olyan, mint bárki más.

Firenzébe mentem szülni és özvegyi gyászban jöttem vissza.

Gyászoltam a gazdag, szerelmetes, amerikai férjemet.

- Leves kapitányt. - Igen.

És milyen más lett az élet!

"Jó estét, Mrs. Campbell. Hogy van a lánya a svájci iskolában?"

Ez is előre köszön, az is, mindenki boldog, ha köszönhet nekem.

Kivéve a Contessát. Az még soha ki nem mondta a nevemet.

- És Gia tudja? - Isten őrizz, dehogy tudja!

A Mrs. Campbellezők se tudják.

Ha Gia valaha is megtudná...

Ki az és mit akar?

Carla, bébi, te vagy az? Én vagyok az.

Te? De jó megint hallani a hangod!

- Ez most melyik? - Nem tudom.

- Mikor jöttel? Hogy vagy? - Most érkeztem, csak egy percem van. Beszélhetünk?

- Gia nincs ott? Nem hallja? - Nincs itthon, nem hallja.

- Remélem, hazahívtad Genfből. - Természetesen.

- Fogalma sincs, ki vagyok? - Senkinek sincs fogalma, hogy ki vagy.

Ma Rómában alszunk és reggel busszal indulunk San Forinóba.

Körülbelül 5-re érünk oda.

Holnap délután 5-kor. Ciao bébi.

Ciao.

- Holnap 5-re itt lesz. - És mit fog mondani neki?

Semmit. Nem leszek itt. Majd te megmondod.

"Mrs. Campbell elutazott Giával együtt a beteg nagynénjéhez.""

- A néni már jól van. - A kedvemért rosszul lesz megint.

Halló. Ó, amore...

Carla drágám, csak rád gondolok hetek óta.

És a kis fehér házra, meg a meghitt szobára, ahol annyit...

Mintha csak tegnap történt volna.

Úgy állsz előttem ma is. Mindezzel csak azt akarom mondani, hogy...

Két szobát két fürdőszobával és zuhannyal.

Köszönöm.

Ez mit mondott? Mit akart?

Ugyanazt, mint a másik, csak két fürdőszobával és zuhannyal.

Carla! Carla!

Carla!

Carla mia! Carla!

- Tegyél le! - Na de Carla!

- Utazik valaki valahová? - Én.

- Csak most jöttél meg. - Semmi közöd hozzá, ne haragudj.

- Gondoltam, hogy... - Nem az a dolgod, hogy gondolkodj.

De jönnek az amerikaiak, szegény megboldogult férjed barátai.

Nem akarsz találkozni velük?

Vittorio! Hogy lehetsz ilyen rideg, szívtelen?

Nem éned, mennyire fájna nekem újra látni őket?

Most, amikor végre kezdenek behegedni a sebeim.

Kezdenek? 20 év után?

Honnan tudod, mennyi idő alatt hegged be egy seb?

Mi vagy te? Orvos?

Még jó, hogy nem írod elő.

Lehet, hogy igazad van, Mrs. Campbell.

De az amerikaiak csak holnap érkeznek.

Késő van.

Mién kell alattomos hegyi utakon sötétben nekivágni?

Aludj egy jót a saját ágyadban.

És reggel kipihenten menj tovább hegeszteni a sebeidet.

Öt hete nem láttalak.

- Papa, hadd menjek! - Egy, kettő, mindjárt indul a busz.

- Hol, van itt egy telefon? - Ott, uram. - Úgy értem, a szállodán kívül.

- A sarkon, a Via Venetón. - Köszönöm. - Szívesen, uram.

Szívecském, amint kész a szobánk, dugd ágyba a kicsinyeket!

Én hozok egy kis harapnivalót.

- Micsodát? - Mondjuk almát.

- Almát? - Szívecském, New Yorkban hajnali fél 4 van.

Csak akarsz enni valamit lefekvés előtt. Tudok egy helyet a Via Venetón.

- Nagyszerű. - Megyek én is veled.