Julius Caesar

"MIKOR CEASAR VISSZATÉR RÓMÁBA

AZUTÁN, HOGY LEGYŐZTE POMPEJUST A POLGÁRHÁBORÚBAN,

A HÍVEI NEGYEDSZERRE IS KONZULLÁ VÁLASZTOTTÁK,

ÉS ÉLETHOSSZIGLANI DIKTÁTORRÁ...

EZÁLTAL GYŰLÖLTTÉ VÁLT A MÉRSÉKELTEK KÖRÉBEN

A SZÁMTALAN CÍM ÉS RANG MIATT,

MELLYEL ELHALMOZTÁK ŐT."

ÉLETRAJZOK

RÓMA - I.E. 44

El, renyhe nép, lóduljatok haza!

Ünnepnap ez ma? Neked mi a munkád?

Hát, uram, én ács vagyok.

Hol bőrkötényed és a mérvonak? Mi dolgod itt most legjobbik ruhádban?

S te miféle műves vagy?

Biz’ uram, finom műveshez képest, én úgy szólván, csak kontár vagyok.

De mi mesterséget űzöl? Ki vele!

Oly mű az, uram, melyet a legjobb lélekkel űzhetek,

ami valóban nem egyéb, mint a rossz viselet megjavítója.

De mért ma műhelyedben nem maradsz?

Mért hordod e népséget fel s alá?

Igazán, uram, csak hogy csizmáik kopjanak, s munkám szaporodjék.

De valósággal, uram,

azért ünnepelünk ma, hogy Caesart láthassuk s örüljünk diadalán.

Örülni? Mért?

Mi zsákmányt hoz haza?

Vagy mely adózók jőnek

szekerét rabláncaikban ékesíteni?

Ti fák, szirtek!

Gonoszbak mindazoknál!

Ó, rög szivek, Rómának vad fiai,

nem ismerétek Pompejust?

Mi sokszor mászkáltatok fel falra, várfokokra,

Ablak- s toronyra, sőt kéménytetőkre...

...emőitekkel,

reggeltől estig, békén várakozva,

láthatni nagy Pompejus menetét Rómának utcáin!

S ha szekere Csak feltünék is,

nem kezdétek-e oly örömkiáltást,

hogy pandalainak visszhangzásira,

miket ujjongástok ébresztett fel ott, megreszketett ágyában Tiberis?

S ti most még jobb ruhákat öltetek?

S ti most még ünnepeltek?

És ti most virágot szórtok annak útain,

ki diadalmat ül Pompejusvér fölött?

El innen! Tüstént menjetek haza!

Az istenekhez térden esdjetek,

hogy a villámot feltartsák,

minek lecsapni kell e háladatlanságra.

Nézd, hogy megolvadt bennök a salak;

eltűntek, megnémulva bűneikben.

Eredj te most a Capitol felé!

Én erre tartok. Foszd a szobrokat, ha melyeket díszjellel fedve látsz.

Tehetjük ezt? Tudod, ma vannak a Lupercaliák.

Sebaj! Ne hagyd Caesarnak díszjelét semmilyen szobrán! Alant repűlend Caesar,

szárnyiból e nőni kezdő toll...

...ha tépve lesz:

különben túlszáll ember látkörén,

s mindünket szolga félelembe fojt.

- Calpurnia! - Csendesen, hejh! Caesar szól.

Calpurnia!

Itt vagyok, uram.

Antoniusnak álld egészen útját, ha majd pályát futand!

- Antonius! - Caesar, uram?

Megemlékezzél versenyed között Calpurniát illetni!

Őseink mondásaként a magtalan,

ha íly szent pálya közben érintik, lerázza a meddőségnek átkát.

Ha Caesar mondja: tedd, az téve van.

Kezdjétek! S minden rend szerint legyen!

Caesar!

- Hah! ki szólít? - Csendet körül!

- Hallgasson el ki-ki! - Ki az, ki hozzám szól a sokaságból?

Egy hang visítja Caesart, a zenén is túlhatva.

Szólj, Caesar kész hallani.

Őrizkedjél Martius idusától!

Mi ember ez?

Egy jós tanácsolja ónod magadat Martius idusától.

Hadd lássam arcát, hozzátok közelb!

Fickó! Jöjj ki a csoportból!

Tekints Caesarra!

Mit szólsz nekem most? Mondd még egyszer el!

Őrizkedjél Martius idusától!

Ábrándozó, bocsássuk őt!

Mind el! Mind el!

Nem jössz megnézni a versenyt?

- Nem én. - Jöjj, kérlek.

Játék barátja nem vagyok. Kevés a fürgeségből bennem, mely jutott Antoniusnak.

Kívánatodban; én magadra hagylak.

Régóta, Brutus, szemmel tartalak.

Te nem tekintesz oly nyájas szemekkel, sem szívességet többé nem mutatsz,

Milyenhez szokva voltam; szigorún zord vagy barátodhoz, aki szeret.

Csalatkozol. Ha arcom elsötétült,

lelkem borúja csak magamra tér.

Sokféle szenvedély bánt egy kor óta,

ötletek, csupán nekem valók,

mi tetteimre tán homályt borít;

de ez ne bántsa meg barátimat,

kiknek sorában egy vagy, Cassius!

Se másra mulasztásimat ne értsék, mint hogy magával Brutus lelke küzd,

és nyájas lenni máshoz elfelejt.

Mondd, láthatod-e, jó Brutus, arcodat?

Nem, Cassius, a szem önmagát nem látja, csak más tárgyról visszavert...

...sugárok által.

Úgy vagyon. S felette kár, Brutus, hogy nincsenek ily tükreid,

honnan rejtett becsed szemedbe tűnnék,

s látnád másodat.

Hallám, miképp sok fő-fő római,

a halhatatlan Caesaron kívül,

Brutusról szólva s e kor járma súlyát nyögvén ohajtá:

vajha a nemes Brutus szemekkel bírna.

Mily veszélybe vezetsz engem, kívánva,

hogy olyat keressek bennem, ami nincs?

Készülj azért, jó Brutus, hallani!

És tudva, hogy nem láthatod magad oly jól, mint tükröződve,

tükröd, én, szerényen felfödöm magadnak...

...azt, mit még magadról nem tudsz.

Ne légy gyanúval, Brutus, ellenem!

Ha köznevetkező, s szokva volnék hálálkodókra szívességemet...

...esküvéssel elpazarlani,

vagy hogy tor között egész csoportnak megnyilatkozom,

úgy óvakozzál tőlem!

Mit jelent ez örömkiáltás?

Tartok tőle, Caesart a nép királlyá emeli.

Igen, te tartasz?

Úgy azt kell gyanítnom, nem szeretnéd.

Azt nem, Cassius; de őt én kedvelem.

Mi az, mit vágyásod van közleni?

Ha közjót illet, tégy becsületet egyik s halált a másik szem elé,

én mindkettőt egy kedvvel tekintem.

Inkább imádom a becsületet,

mint félem a halált.

Ismérem benned, Brutus, ez erényt, éppen miként külsődet ismerem.

Igen tehát, becsület tárgya szómnak.

Nem mondhatom, te s más mit tartotok az életről;

nekem, magamra nézve, nem lenni éppen oly kívánatos,

mint élni rémben olytól, mint magam.

Szabadul születtem, mint Caesar s te is.

Mindketten jól táplálkozánk,

s kiálljuk, mint ő, a tél hidegét.

Mert egykor egy zord, szélveszes napon,

Tiber hulláma küzdvén partival,

Így szóla Caesar: "Mersz-e most velem a bősz habokba...

...szállni, Cassius, s amott a pontig úszni?”

E szavakra fegyverben belészökém, s intém, kövessen.

És ő követett.

Dühödt az ár, s mi vertük, gyors inakkal,

hadarva félre és dacos kebellel előrenyomván.

Ám, még mielőtt a feltett ponthoz érnénk:

“Cassius!” - kiált Caesar. "Segíts, vagy elbukom."

S most istenné leve ez ember.

S Cassius hitvány teremtmény,

kinek fejét mélyen kell hajtani, ha Caesar csak úgy odaint feléje.

Ceasar! Ceasar!

Hispániában egykor láz gyötörte,

reszketni láttam őt, midőn rohamja jött.

Ez isten reszketett! A gyáva ajkak színöket hagyák,

s azon szem, melytől a világ remeg, fényét veszíté.

Hallám nyögni őt.

Igen! S azon nyelv, mely Rómát köti,

hogy rá figyeljen s beszédeit...

...könyvébe rója, az most így nyögött: "Adj innom, ah, Titinius!" Mint egy beteg leány.

Ó, istenek! Bámulnom kell, hogy ily gyarló egy ember...

...elébe vágott a dicső világnak,

s a pálmát bírja egyedül.

Ceasar! Ceasar!

Közfelkiáltás ismét.

Ó, mint coloss lép ő a szűk világon,

s kis emberek, mi, roppant szárai alatt bolyongva,

széttekingetünk, gyalázatos sírunkat keresők.

Sorsának ember néha mestere.

Nem csillaginkban, Brutus, a hiba,

hanem magunkban, kik megbókolunk.

Caesar vagy Brutus!

Caesarban mi van?

Mért volna hangzóbb e név, mint tiéd?

Írd össze s szintoly ékes lesz neved;

mondd, és a szájnak szintúgy jólesik.

Mérd, s szinte oly nehéz; idézz vele,

s lelket hívand fel Brutus, mint amaz.

Egyszerre minden istenek nevében!

Ugyan miféle táppal él e Caesar,

hogy ilyen nagyra nőtt?

Ó, kor, gyalázva vagy!

Nemes fajodban, Róma, megfogyál!

A vízözöntől fogva múlt-e kor...

...csupán egy s nem több férfival jeles?

Ha mondhaták Rómáról mostanig,

hogy tág terén egy ember fér csak el?

Ó, én s te hallók őseink szavából: egy Brutus élt hajdan,

ki Róma földén a véghetetlen...

...ördög udvarát szenvedte volna inkább, mint királyt.

Hogy engem kedvelsz, nem kétlem.

Miket tennem kívánsz, gyaníthatom.

Miként elmélkedém ezekről és korunkról, majd elbeszélem.

Most, ha szívesen kérnem szabad, ne késztenél tovább.

Amit mondál, meggondolom;

mi még van mondandód, békén kihallgatom, s időt lelendek, alkalmast reá,

hogy megvitassunk ily fő dolgokat.

Addig, nemes barátom, tartsd eszedben:

hogy Brutus inkább lenne pór falun,

mint Róma gyermekeinek egyike ilyen kemény feltétekkel,