The Welcome Table

Látni akarom e gyönyörű várost

Igen, látni akarom azt a gyönyörű várost

Én...

Látni akarom azt a gyönyörű várost

Látni akarom azt a gyönyörű várost Egy napon

Egy napon és én

Le akarok ülni a vendégasztalhoz

Igen, le akarok ülni A vendégasztalhoz

Le akarok ülni A vendégasztalhoz

Le akarok ülni a vendégasztalhoz

Látni akarom azt a gyönyörű várost

Egy napon

Ó, egy napon és én

Énekelni akarok, fáradhatatlanul

Énekelni akarok Fáradhatatlanul

Igen, énekelni akarok, fáradhatatlanul

Énekelni akarok, fáradhatatlanul

Leülni a vendégek közé

ISTEN HOZOTT NÁLUNK

Látni azt a gyönyörű várost Egy napon

Egy napon

Az emberek mindig is áramlottak.

Mindig egy megfoghatatlan otthont keresve a láthatáron.

Miből tudjuk, hogy szívesen látnak?

Miből tudjuk, hogy otthonra leltünk?

Hol van az otthon?

Az otthon mutatja meg, kik vagyunk.

Az otthon mutatja meg, mit szeretünk.

Azt, hogy kit szeretünk.

Hogy mit eszünk.

Hogy mit mondunk.

És milyen nyelven.

A otthon olyan, mint a napsugarak érintése a bőrödön.

Mint a Hold, ahogy az égen járt.

Ahogy a csillagok keringenek.

Senki sem akarja hátrahagyni a gyökereit.

Az illatokat, a hangokat.

A mosolyokat, az ismerős arcokat.

A kényelmet, amit az ismereteink nyújtanak.

Amiben fogantunk és ahol megszülettünk.

De néha...

Nincs más választásunk.

Csak a költözés.

Ez a nehéz része.

Mind elhagytuk az otthonunkat.

Mind elvándoroltunk az ismeretlenbe.

Mind egy új bolygóra költöztünk.

Egy klímaváltozás sújtotta bolygóra.

Egy bolygóra, ami másmilyen, mint ahol eddig az emberek éltek.

És most mind oda tartunk.

Akár tetszik, akár nem.

Ami azt jelenti, hogy minden meg fog változni.

És talán sosem jutunk haza.

Mindaz, ami a világ biztonságából maradt,

semmivé foszlik.

Az éghajlat kezelhetetlen mértékben változik.

Ezen a bolygón minden harmadik ember

el fogja veszíteni az otthonát a klímaváltozás miatt.

Milliárdok veszítik el az otthonukat.

Az emberiség történetének legnagyobb tömeges migrációjában lesz részünk.

A kormányok tudják, hogy így lesz,

de nem segélyközpontot és bevándorlási központokat építenek.

Hanem falakat és idegenrendészeti őrizeti központokat.

Ahogy egyre romlik a helyzet, és egyre inkább el akarnak költözni,

a falra is egyre nagyobb lesz az igény.

Ez a hely. Isten áldja Amerikát!

Remélem, felépíti a falat. Kap rá pénzt.

Szükségünk van egy falra.

Ez nem játék. Ez Amerika.

Amikor tizenötezren menetelnek feléd,

hogy állítod meg őket?

Nem lehet. Nincs rá mód...

A kormányok mindenütt a határbiztonságba fektetnek,

és a börtönökbe.

A fal pedig rasszizmust jelent.

Fegyverkezést.

Nacionalizmust.

Fasizmust.

Ez a hely a miénk. Az meg a tiétek.

VISSZAKÖVETELJÜK AMERIKÁT

És amikor mindannyiunknak mennie kell, hová megyünk majd?

És milyen lesz, amikor odaérünk?

Szívesen látnak majd?

És mi szívesen látjuk majd, aki felbukkan a küszöbünkön?

A fal gyűlöletet jelent.

De mi a fal ellentéte?

Foglalj helyet a mi asztalunknál!

Terítő nincs,

de történeteink szálai szőnyeggé szövődnek.

Akik az asztalnál ülnek, megannyi folyót szeltek át.

Emberek, akiknek az éghajlatváltozás miatt kellett elhagyni az otthonukat.

Azért jöttek, hogy feltegyék

a kérdést:

hol van most az otthonuk?

Üljenek közénk, és hallgassák meg a történeteinket.

Mindannyiunknak volt családja, de minden felégett körülöttük.

Helló, Ali vagyok.

Csodálatos életem volt.

Igazán különleges hely volt az otthonunk.

A tűz idején, amikor dugóba kerültünk, mindannyian ott ragadtunk.

A tűzoltók is.

És volt ez a dal.

Azt hiszem, egy Bee Gees-szám szólt a rádióban.

Propánpalackok robbantak.

És így: "Stayin alive, stayin alive, ah ah ah."

Aztán a tűzoltók mondták,

hogy szálljunk ki, és irány a legközelebbi parkoló,

mert jön a tűz.

Életben maradni, életben maradni

Ez volt az.

Ez volt az én JBL PRX dual 15 profi hangfalam.

Hangtechnikával foglalkozom.

DJ-zek meg ilyenek.

Nem kaptunk semmilyen riasztást.

- Nem volt riasztás? - Nem.

Nem volt semmiféle nyilvános riadó vagy ilyesmi.

Csak a robbanások.

A folyamatos robbanások.

Hallottam, hogy a propánpalack felrobbant.

Ekkor jöttem rá, hogy a tűz egy mérföldön belül van.

Jó.

Telefonálok.

Ott lehetett látni a tüzet.

Narancssárgán égett.

Mit is mondtak, 800 focipálya?

Percenként 80 focipálya.

Hatalmas. Gyors.

Itt volt a hálószobánk.

A lányunk ott született.

Az otthonunk volt az első, amit megpillantott.

Én meg körbenéztem, hogy mihez kapjak hirtelen?

Mhm.

És tudják, fogtam a babát,

aki sírt, mert éhes volt.

És közben próbáltam bepakolni mindannyiunknak egyszerre.

Az út, ahol beragadtunk, ott fut a fák között.

Elindultunk, és azonnal dugóba kerültünk.

Két mérföldnyire se jutottunk a háztól.

A kocsiban ültem.

Csak azon járt az agyam,

hogy nem így megyek el.

Még csak most született.

Nem így halunk meg. Velem vannak a gyerekek.

Nem így fogunk meghalni.

Ali, Jason és a családjuk szerencsések voltak.

Nyolcvanöten haltak meg,

és minden leégett Paradise-ban.

Az új, klímaváltozás sújtotta bolygónk forróbb és szárazabb, mint valaha.

A korábban jellemző erdőtűz ma már klíma-pokol.

A világvége kacsint ránk.

Elégett, megolvadt cumisüvegek.

- Abroncsok. - Műszerfalak.

Konyhapultok, mikrók.

LCD-televíziók.

- Műholdvevő antennák. - Sportcipők.

Műanyag edények biorukkola tárolásához.

Fényképezőgépek, ruhák.

Egyedül a parkolók nem égtek le.

Visszaviheted a bevásárlókocsit a tárolóba,

de az áruház már nincs ott.

Végül egy rendőr mindenkit kiterelt az autókból,

hogy innentől gyalog kell mennünk.

Úgyhogy mindenki kiszállt, és rohanni kezdett.

Azt mondták, menjünk a parkolóba.

Ez az egész parkoló tele volt a menekülőkkel.

Először rémisztő volt.

Körbevett minket a tűz, nem volt hová menni.

Parázs hullott az égből.

Később szóltak, hogy szabaddá tettek egy utat.

"Ha megvan még az autójuk, üljenek be!"

"Ne térjenek le az útról!"

"Mások életét is kockára tennék. Menjenek!"

Sok füstöt lélegeztek be?

Ó, igen. Nem voltak maszkjaik.

A fiaimnál volt egy-egy darab ruha,

azt használták, amit aztán később kimostam,

mert olyan koszosak voltak.

Tiszta feketék.

Mindenhol lakókocsik voltak,

minden kertben, és látni lehetett,

hogy azokban élnek.

Én úgy hallottam,

hogy 22 000 embernek kellett elhagynia a várost.

Ők a modern idők menekültjei.

A klímamenekültek

mindössze 30 mérföldre élnek, Chico városában, egy furgonban.

Ez lenne a jövő?

Az amerikai álom a szemünk láttára omlik össze.

Tengertől tengerig sehol sincs biztonság.

Hol leszünk biztonságban?

Földrajzilag nincs erre válasz.

Parttól partig

tüzek, áradások, extrém időjárási viszonyok.

Az amerikai stabilitás alapjai megrendültek,

a szálak szétfoszlanak.

A városok gyorsabban pusztulnak, mint ahogy újjá lehetne építeni őket.

Egy szív, amely

Megtelt, mint egy hulladéklerakó

Egy munka, ami lassan megöl

Sebek, amelyek nem gyógyulnak